BIM konferencián adtunk elő az EU Tanácsának Magyar Elnöksége szervezésében
- 2024. december 6.
A konferencia célja az volt, hogy a hallgatósággal megismertesse az új technológiák eredményeit, céljait és a technológia adta fejlesztési lehetőségeket. A BuildEXT nevében Livják Csaba, cégünk alapítója és ügyvezetője mutatott be BIM gyakorlati példákat a cégünk elmúlt évéből.
A jó gyakorlatok bemutatásával, a szabályozások harmonizálásával és az együttműködésekkel a szervezők támogatni kívánták a piaci szereplőket a tervezéstől a kivitelezésen át az üzemeltetésig.


A BIM konferencia témái között kitértek a BIM szerepére, magyarországi helyzetére, a BIM szemléletű projektmanagement lehetőségeire, nehézségeire és fejlődési irányaira.
A jelenlegi helyzet elemzésével az is cél volt, hogy rávilágítsanak a fejlődési pontokra, mind az oktatás, mind a gyakorlati alkalmazás területén.
A kerekasztalbeszélgetések során a szakma elismert képviselői osztották meg a hallgatókkal az ágazatot érintő műszaki-szakmai, digitalizációs kérdéseket.


A meghívottak között várták az EU CEN 442 szabványügyi bizottsághoz kapcsolódó, a szabványosítás területén dolgozó szakembereket, de emellett hazai és nemzetközi BIM szakembereket is, akik a szabályozás és a projektek irányítása terén alkalmazzák a BIM szemlélet alapjait.
A meghívások eljutottak a hazai szakmai szervezetek, a Magyar Mérnöki Kamara, a Magyar Építészkamara és az ÉVOSZ szakembereihez is, így az építőipari ágazat széles körét szólította meg a rendezvény.
A részletes témák között szerepelt a BIM szerepe az állami beruházásokban, a BIM-szabványosítás, a digitális építési megoldások, a BIM és a digitalizáció, a BIM a városfejlesztésben, a képzés és oktatás, a BIM szemlélet keretrendszere, valamint a BIM szerepe és jelentősége az építőipari kivitelezésben.
További részletek a rendezvény hivatalos weboldalán.