Gyártásszimuláció egy játékszoftver egyszerűségével
- 2022. március 2.
Tegnap megnéztem a gyerekeimmel a Knight Rider első évadának első részét. Tettem ezt amolyan történeti visszatekintés gyanánt. A végén én csodálkoztam rá, hogy nem értették, miért rezeltek be a rablók attól, hogy beszél az autó.
Ez érthető, hiszen pár napja néztem a fiammal a Mercedes hangutasítás rendszerét és hát K.I.T.T. bizony, megérkezett.
A gyártásszimuláció már a spájzban van
Hasonlóan csodálkozom rá erre a gyártásszimuláció szoftverre is. Hogy egy gyár működésének fizikáját szinte egy stratégiai játékszoftver egyszerűségével le lehet kezelni. De ez is egyre inkább a hétköznapjaink részévé válik.
Ma már építészként az az alap workflow-nk, hogy tervezés címszó alatt felépítjük egy komplett gyár vagy épület digitális másolatát, amiből a tervek generálódnak.
Erre web alapú projekt platformot kötünk CDE környezetben, amivel felgyorsul a tervezéskoordináció, a változáskövetés, a kivitelezés.
A mobil app alapú AR megjelenítés révén radikálisan lecsökkennek a kivitelezési hibák, pofonegyszerűvé válik az üzemeltetés. Side effektként pedig, pár éven belül szimulálható lesz a digital twin-ben a gyártás, ahol megvalósítható annak az optimalizálása is.


Side effektként pedig, pár éven belül
szimulálható lesz a digital twin-ben a gyártás,
ahol megvalósítható az optimalizálása is.
Persze ez azoknak lesz elérhető, akiknek használható, natív formátumú BIM modelljük van, strukturált információtartalommal, használható csatolófelületekkel és nem csak egy mindenféle szoftverből kiexportált és összetákolt 3D geometria, elvi ütközéskereséssel, amit meghalad a valóság.
Szóval, ha építés előtt állsz és áldozol a BIM-re, az jó döntés. Csak alaposan nézd meg mit veszel.