Miért kudarcos sokszor a digitalizáció?

Jó két hónapja elém került két egészen hasonló iskolapélda az építőiparból. Az aktuális vezető mindkettőnél úgy gondolta a digitális transzformációt, hogy pontosan megmondta a megvalósító szakembereinek, mi a bevezetendő megoldás és ha valaki ezt valaki véleményezte, azt a tekintélye elleni támadásnak vette és vagy érzelmi, indulati iszapbirkózásban, vagy szimplán erőből lenyomta.

A nap végén rengeteg munkával bevezetésre került egy szoftver / workflow / szolgáltatás, ami se nem működik jól, se nem lett gazdaságos, utálni fogja a csapat is és a vezető háta mögött fogják kritizálni.

Mégis, ha a vezető, vagy annak a főnöke megkérdi, milyen, akkor bizalomféltésből / udvariasságból / gyarlóságból / előléptetés reményében – ez egyénenként eltérő – nagyon meg fogják dicsérni, hogy de jó lett.

És hát a számok ugyan egyértelműen mutatják, hogy veszteséges és hát mindenki érzi is, hogy kicsit savanyú, kicsit sárga, de hát mégis a miénk.

Ha jót akarunk, ilyenkor érdemes újrakezdeni, de ezt egy másik szoftver nem fogja megoldani.

Az ok általában senkiben nem merül fel.

Hogy valójában a kudarc a tekintélyelvű, büntetésre építő vezetésbe volt kódolva és abban a habitusba, hogy a változtatni, kezdeményezni, vagy ellentétes véleményt formálni merőket kineveti, rosszabb esetben megalázza és kiközösíti a vezetőjük.

Ezért van az, hogy a digitalizáció sikere nem egy workflow-n vagy szoftveren múlik, hanem a vezetésen és a cégkultúrán.

És ezért van az, hogy ha a 45. születésnapomra hajfestéket, Cavintont és Pote-Mixet kapok a kollégáimtól, annak nagyon örülök, mert egy jó indikátora annak, hogy van jövője a cégnek és – ahogy eddig is – megfelelő őszinteséggel és humorral képesek leszünk drive-olni a növekedési ugrásokat és a változásokat.