<

Digitális tervből valóság: a BuildEXT tervei alapján épül a sárospataki tanuszoda

A Tokaj-Hegyalja Egyetem és a Tiszáninneni Református Egyházkerület együttműködésében új városi uszoda épül Sárospatakon a BuildEXT BIM-alapú tervei szerint. A beruházás célja, hogy a helyi oktatási intézmények és a lakosság számára is korszerű vízisport- és kikapcsolódási lehetőséget biztosítson.

A fejlesztés a városkép átalakulásának része

A beruházás a Tokaj-Hegyalja Egyetem városfejlesztési programjának része, amely a Lechner-épület megújításával indult el, és egy új egyetemi campus, valamint kollégium megépítésével folytatódik – mindez hosszú távon Sárospatak városképére is jelentős hatást gyakorol majd.

Az uszoda az első lépés ebben a fejlesztéssorozatban, mely a város különböző szereplőinek – az egyetemnek, az egyháznak és a gimnáziumnak – példás összefogásával valósul meg.

tanuszoda-sarospatak-bejárat

Társadalmi hasznosság a helyi közösségek szolgálatában

Az új uszoda elsődleges célja a sárospataki diákság kiszolgálása: az egyetemi hallgatók mellett a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának és Általános Iskolájának tanulói is rendszeres használói lesznek.

A gimnázium vezetése korábban jelezte, hogy az úszásoktatás jelenlegi körülményei nem felelnek meg az igényeknek, és az új létesítmény megfelelő időbeosztással teljes körűen képes lesz kiszolgálni az oktatási és sportcélú igényeket. Emellett a város lakói számára is nyitott lesz, így a rekreációs funkció is hangsúlyos szerepet kap.

Digitális pontosság: BIM és ISO 19650 a tervezésben

A BuildEXT a projektet korszerű BIM-alapú (Building Information Modeling) módszertannal tervezte meg, amely lehetővé teszi a különböző szakági tervek összehangolt, ütközésmentes integrálását, és hosszú távon is hatékony létesítményüzemeltetést biztosít.

A tervezés során alkalmazott ISO 19650 szabvány garantálja, hogy minden adat strukturált és nyomon követhető – a digitális modell így nem csupán tervezési eszköz, hanem a teljes életcikluson át hasznosuló információforrás is.

☛ A sárospataki tanuszoda projektről és az alkalmazott technológiáról ide kattintva olvashatsz bővebben.

A sárospataki tanuszoda modellje (BuildEXT)

Környezettudatos tervezés digitális fakataszterrel

A BuildEXT a tervezés során kiemelt figyelmet fordított a természeti környezet védelmére. A helyszínről nagy felbontású pontfelhős felmérést készítettünk, és minden egyes fát egyedileg rögzítettünk digitális fakataszterben. Az uszodaépítés 11 fát érint, amelyek között voltak életveszélyes állapotú példányok, illetve még fejlődésben lévő fiatal fák is. A rendszer azt is jelezte, hogy néhány fa időközben egy viharban elpusztult.

Az adatalapú vizsgálatnak köszönhetően a beavatkozások kizárólag a szükséges mértékben történnek, így a természeti környezet is szerves része maradhat a fejlesztésnek.

Személyes kötődés: helyi értékteremtés lokálpatrióta szellemiséggel

A BuildEXT büszke arra, hogy olyan fejlesztések megvalósításához járulhat hozzá, amelyek nemcsak építészeti szempontból kiemelkedőek, hanem társadalmi és környezeti hatásuk is jelentős – különösen, ha azok a jövő generációjának életminőségét javítják.

„Személyesen is sokat jelent számomra ez a projekt – sárospataki születésűként külön öröm, hogy egy ilyen léptékű, a helyi közösséget szolgáló beruházás megvalósításához szakmailag is hozzátehetünk” – nyilatkozta Livják Csaba, a BuildEXT alapítója és ügyvezetője.

Csaba Melovics

Beszélj Csabával erről a cikkről

Head of Marketing

+36 70 337 53 72

Lépj velünk kapcsolatba

A szerző további cikkei