<

Beszélgetünk a modellel – AI a BIM modellekben

Képzeld el, hogy nem menükben és táblázatokban keresgélsz, hanem egyszerűen megkéred a BIM modellt: „Jelöld ki a födémeket és mondd meg, mekkora az összfelületük.” A böngészőben a födémek azonnal kiemelődnek, a chat pedig visszaírja a választ.

AI a BIM modellekben

Pontosan ezt tudja a most bemutatott, fejlesztés alatt álló megoldásunk: természetes nyelven lehet „beszélgetni” a BIM-modellel és pillanatok alatt létrejönnek azok a kimutatások, amelyekre eddig többlépéses szűrés és export kellett.

Ez a rendezett, következetes adatstruktúra teszi lehetővé, hogy az AI a kérdéseket formális lekérdezéssé alakítsa, a nézetben kijelöljön, majd hitelesen összesítsen. Vagyis a „varázslat” alapja a jól karbantartott adatok.

Miért hasznos ez?

Azért, mert a legtöbb döntési helyzetben

ami tisztáz egy kérdést.

Eddig ezt menükön, szűrőkön és ütemezéseken át értük el. Most ugyanez egy rövid párbeszéd: kérdés → válasz. A nem szakmai érintettek számára ez azt jelenti, hogy érthető nyelven kaphatnak választ, miközben látják a modellben, mire vonatkozik; a tervezőknek és BIM-menedzsereknek pedig azt, hogy a rutinlekérdezések percek helyett másodpercek alatt megvannak.

Hogyan is működik?

A böngészőben futó 3D-nézet mellé chatfelületet tettünk. A természetes nyelvű kérés egy AI-réteghez kerül (ChatGPT API), amely a mondatot modellműveletekre fordítja: mit kell szűrni, milyen feltételekkel , és hogyan kell számolni. A válasz mellé megmutatjuk azt is, hogy hány elem szerepelt a számításban, milyen szabályokkal, milyen mértékegységben. Ennek megbízhatósága közvetlenül függ a modell adatminőségétől: a következetes paraméterezés, egységes elnevezések és osztályozási kódok azok, amelyek lehetővé teszik az AI használatát.

ChatGPTBIM_Felépítés

Célunk, hogy a BIM-modell párbeszédképes adatmodellként működjön az épület teljes életciklusa során, segítve minden résztvevő hétköznapi munkáját.

Ez a demó is azt bizonyítja, hogy a modern projektek sikerét a jól rendszerezett adatok adják. Ahhoz pedig, hogy minden digitális megoldás együtt, egy irányba dolgozzon, szükség van egy integrátorra, aki összefogja a teljes folyamatot.

☛ Mi hívta életre és miért elengedhetetlen a BIM integrátor az ingatlanfejlesztésekben? Kattints ide és olvasd el!

Joó Dániel

Beszélj Danival erről a cikkről

BIM Manager

+36 30 248 2400

Lépj velünk kapcsolatba

A szerző további cikkei