Ugyanaz mint az írógéppel.

De hát az írógép jó. Csodálatos regényeket lehet vele írni és kiváló írók használtak írógépet.

Hát persze. Viszont átalakult a világunk és vele együtt az írógép is, ami mára jó esetben egy kellemes emlékeket felidéző dísztárggyá vagy megnyugtató hanggá alakult át.

De hogy-hogy átalakult?

Eszközök új generációja jött, amelyekkel könnyebbé vált az írás, de főleg a módosítás és a hibák javítása. Olyan eszközök, amelyek elvégzik az unalmas munkát, felgyorsítják az információ áramlását és megszüntetik a hely jelentőségét.

Jó, de hogy jön ide a tervezés és Magyarország?

Úgy, hogy pont egy ugyanilyen paradigmaváltás küszöbén álltunk, mielőtt megérkezett volna a korona vírus, ami ráadásul most sikeresen át is lökött minket rajta és azt látjuk, hogy a régi módszerek nem is működnek többé.

Mi egy véletlen folytán már két évvel korábban átléptünk ezen a bizonyos küszöbön és ennek köszönhetően most meg tudom osztani a tapasztalataimat arról, hogy milyen volt a paradigmaváltás előtt és milyen utána tervezni.

Arról, hogy milyen a tervezés negyedik generációjában dolgozni.

Mert megítélésem szerint a tervezés evolúciójának 4 generációja volt. A harmadikból most lépünk át a negyedikbe és bár mindegyik nagy hatással volt az életünkre, ez utóbbi az, ami az alapjaitól kezdve alakítja át a teljes iparágunk működését.

Tervezés 1.0

A tervezés 1.0 volt a szabadkézi rajzolás. Szerettük, szép volt. Intuitív de ugyanakkor nagyon melós.

Tervezés 2.0

A tervezés 2.0 volt a CAD.
Ronda volt, nehézkes. De volt benne undo, nem kellett pengézni, lehetett változtatni, másolni, nagyítani, egyszóval sok munkát megspórolt.

Tervezés 3.0

A tervezés 3.0 volt a 3D tervezés korszaka.
Mindenféle programokkal lemodelleztük a házat. Szuper metszeteket, alaprajzokat, látványterveket csináltunk. Exportáltunk, importáltunk és megpróbáltunk szakági modelleket is belepakolni. Ütközésvizsgáltunk, email-eztünk, javítottunk. És ha ez elért egy bizonyos méretet vagy bonyolultságot, elfáradtunk, késtünk és magyarázkodtunk.

Tervezés 4.0

A tervezés 4.0 az információmodell kora.
Ahol közösen építünk fel egy létesítményt a virtuális térben, az elemekre ráfűzzük a hozzájuk kapcsolódó információkat, ezt megosztott tudássá tesszük az építmény teljes életútján és egycsapásra durván hatékonnyá válik minden.

Nekünk volt lehetőségünk két hasonlóan bonyolult házat megtervezni egymást követően a két különböző rendszerben, így testközelből élhettük meg az eltérő dimenziókat. Engedjétek meg, hogy megosszam az ezzel kapcsolatos tapasztalataimat.

Az első BIM projektünknek a hagyományos workflow-val álltunk neki. Valójában annyit tudtunk a BIM-ről, mint ma a tervezőirodák 90%-a. Azt hittük, hogy egy jó részletes 3D és kész. Kaptunk szakértői segítséget és elkezdtük felépíteni egy épület modelljét.

Ez Közép-Európa egyik legbonyolultabb technológiai épülete volt. Egy irodaházat kell elképzelni, amiben úgy 40-50 különböző technológia van telepítve 7000 m2-en, ezért kb 400 kilométernyi csővezeték tekereg az álmennyezeti térben, ami 3-400 különböző rendszert köt össze.

A statika Tekla-ban készült, az építészet ArchiCAD-ben, az elektromos AutoCAD 2-3D-ben, a légtechnika Cadventből jött, a gépészet 2D-ben terveződött, majd a modellje Revitben készült, szóval volt minden. 3 hónap sem kellett és volt 4 szakági tervünk, ami hasonlított egymásra. Nosza, csináljunk IFC exportot és mehet is az ütközéskeresés.

Kíváncsiak voltunk.

Az első ütközéskeresést a harmadik célszoftverben tudtuk lefuttatni, ugyanis az IFC kimenetek nem igazán voltak kompatibilisek egymással és az első 2 ütközéskereső szoftver letérdelt a modell méretéből fakadóan. A paraméterek koordinációja kilátástalan volt a különböző CAD rendszerek miatt. Akárcsak a beillesztési pont, a koordináták és még jó pár dolog, amivel megküzdöttünk.

De sikerült. Lefuttattuk az ütközéskeresést.

Az első futtatásnál 10 200 000 ütközést találtunk. Ezt egy hét munkával leszorítottuk 100 000 kritikus ütközés alá. Ez után még 4 hétig dolgozott kb. 30 mérnök azon, hogy ezeket az ütközéseket ki is javítsa.

Őszintén szólva kilátástalan volt.

Ezt úgy kell elképzelni, hogy amikor jeleztük az elektromos tervezőnek, hogy egy kábelcsatornát húzzon 40 cm-rel balra, mert ütközött 2 anemosztáttal, akkor a statikus megmozdított egy falat és a gépész is arrébb tett egy fancoilt. Az eredmény:

2 hiba megszűnt és 3 új ütközés létrejött.

A legszomorúbb az volt, hogy amikor a tervet végre elkészítettük és a kivitelezőt is kiválasztották, a költségek csökkentése miatt megváltoztattak pár rendszert, anyagot, darabszámot, ami azt eredményezte, hogy kezdődhetett az egész procedúra előlről. Ekkor azonban már nem volt elég idő, és a kivitelezés közben tervezői művezetéssel, óriási kapkodással folyt a változások kezelése. Az utolsó módosítást 7 hónap után tudtuk leadni és közben végig megfeszítve dolgoztunk, védekeztünk, támadtunk, kompromisszumot kötöttünk.

Ez a projekt elegendő tanulsággal szolgálta ahhoz, hogy még egyszer ne akarjunk így tervezni házat.

Ekkor nagy levegőt vettünk és egyik napról a másikra lecseréltünk minden rendszert, ami az azt megelőző 10 évben a hétköznapjaink biztonságát adta. Vártuk a következő projektet.

A következő ház, amit már az új rendszerben terveztünk, egy nagyon hasonlóan komplex épület volt.

Felkészültünk, szinte minden területen az elérhető legmodernebb eszközre váltottunk. Új tervezési környezetet kezdtünk használni, merőben más kommunikációs platformot vezettünk be, tag-menedzselt dokumentumkezelési rendszert alakítottunk ki és felhő alapú, vizuális projekmanagement szoftverre és hypermodern ERP-re álltunk át.

Nem csak a rendszereinket kellett lecserélnünk. Le kellett cserélnünk a társtervezőinket és a saját kollégáink egy részét elvesztettük. De kiváló új kollégák jöttek és mindenki foggal körömmel küzdött, hogy meg tudjuk csinálni életünk legnagyobb projektjét egy ismeretlen szoftverkörnyezetben, kötbérteljes határidőre, jó minőségben.

Az új rendszerben kb. 40 tervező épített EGY központi modellt EGY időben a virtuális térben. Ha valaki behúzott egy kábeltálcát, akkor oda már nem rakott senki más anemosztátot, mert látta, hogy nem fér el. A koordinált modellt 2 hónap alatt építettük fel a virtuális térben. Kettő hónap alatt. És kész volt.

Az első ütközéskeresés gond nélkül futott le, 200 ütközést találtunk, amit egy napon belül ki is szedtünk a modellből.

A látványtervek és az animációk valós időben készültek. A tervlapok automatikusan generálódtak a modellből, mi csak keretet, méretvonalat és feliratokat tettünk rá.

A konszignációk a modell aktuális állapotát mutatták. Ha egy ajtó méretét átírtuk a konszignációs lapon, akkor egy másodpercen belül lefrissült a teljes terv és egy gombnyomással kikerült az építkezésre a reviziózott módosítás.

Mert közben kaptunk egy gamer engine-re épülő kommunikációs platformot, ami a nehéz és bonyolult tervezői környezetből egyetlen szinkronizálással feltölti a terveket és az épületmodellt is a felhőbe. Ezzel az információ máris megosztott tudássá válik, a megrendelő vagy a kivitelező pedig egy normál képességű telefonnal, tablettel vagy laptoppal kedvére “bejárhatja”, sőt módosíttathatja is a terveket: ha el akarnak rajta mozdítani egy ajtót, akkor csak kitesznek egy post-it-ot a modellre, mellé tűznek egy fotót, megcímzik, hogy kitől várják a változtatást és mikor elmentik, akkor az illetékes tervező egy percen belül kap egy linket a módosításhoz.

A tervező egy kattintással megnyitja ugyanabban a nézetben a modellt vagy a rajzot, és azonnal el is tudja végezni rajta a kért változtatást, ami egy szinkronizálást követően a teljes tervdokumentációt frissíti és egyúttal ki is kerül az építkezésre, egyenesen a megrendelő kezébe.

Az a workflow, ami jó esetben egy hét alatt futott le és 5-6 ember 5-10 óra ráfordítását követelte, most mindössze pár kattintásra és pár percre redukálódott. Brutális változás.

És a sztori itt nem ér véget.

Amíg a tervezés 3.0-ban a tervező feladata a papíros tervek leadásánál véget is ért (“áthúzta a dögöt a kerítésen”), addig a tervezés 4.0-ban mi az épület digitális másolatát hozzuk létre. Ez a digital twin tárolja az összes előzményt, jellemző információt, pofonegyszerűvé teszi a kivitelezést, megkönnyíti az üzemeltetést, egyszóval folyamatos feladatot ad az épület teljes életútján.

A tervező cégek új generációja nem csupán tervező ezután.

Tech-cég, tudásmegosztás-szolgáltató, adatelemző, szoftvermérnök, quality controller és még sorolhatnám.

És mi az eredmény?

5x gyorsabb tervezés, a tervezési hibák radikális csökkenése, kevesebb pótmunka, kevesebb csúszás. Hatékonyabb kivitelezés, könnyebb üzemeltetés. Röviden úgy 20-40% költségmegtakarítás a teljes életúton.

Van hátránya is?

Persze. A digital twin építés nagy szakértelmet igényel és sok meló, ezért a későbbi megtakarítás töredékszázalékát rá kell szánni az elején. De erről majd egy következő írásban.