Szeretnék ma megosztani veletek valamit, ami fontos.

Több száz állásinterjút csináltam végig az elmúlt években. Építészekkel, belsőépítészekkel, projektmenedzserekkel beszélgettem órákat.

Sokan közülük máig velünk dolgoznak és sokan elmentek, de sosem azért, mert ne lettek volna jó szakemberek.

Legtöbbjük azért ment el, mert nem szerették azt, amit csináltak.

Általában kijártak egy olyan iskolát, amit a szüleik választottak nekik. Jelentkeztek hozzánk, mert véget ért az iskola, vagy mert valahol már nem érezték jól magukat. Ha megkérdeztem, hogy miért választották ezt a hivatást, nem tudták megmondani.

Nem volt céljuk, vagy a céljuk nem a hivatásuk volt.

Igazából azért dolgoztak mert ilyen helyzetbe kerültek.

Sodródtak… Nem hivatást és feladatot kerestek, hanem munkát, amivel pénzt tudnak szerezni. Mivel a napi munkájuk nem vitte őket közelebb a céljukhoz, nem okozott nekik örömet. Hiszen nem is volt feltétlenül céljuk. Fájt a hétfő és hülye volt a megrendelő, de mindig megmagyarázták.

Ők már nincsenek köztünk.

Ma Magyarországon a munkavállalók 78%-a nem szereti a munkáját és a pénzből, amit keresnek, megpróbálnak örömet vásárolni. Ez valami kütyü vagy wellness hétvége képében jelenik meg, de a hétköznapokon nem segít.

A munkáltatók fizetésemeléssel próbálják motiválni a dolgozókat, ami egy csapda. Ha a dolgozó hozzászokik az új életszínvonalhoz, akkor már nem meri otthagyni a munkát, amit egyébként utál, mert ki kellene lépnie hozzá a komfortzónából. Mi lesz, ha nem találok ilyen jól fizető munkát? Máshol sincs kolbászból a kerítés. A munka mindenhol munka… És még ezer hasonló bullshitet tudok mondani.

Biztos hallottátok már, hogy ha forró vízbe dobtok egy békát, akkor az kiugrik, de ha lassan, fokozatosan melegítitek a vizet, akkor simán meg lehet főzni. Az ego nagy úr, és az ember szereti elhinni magáról, hogy sikeres. Ezért feláldozza a szabadságát és a boldogságát.

Valójában ha nem vagy boldog a hétköznapjaidban, akkor legfeljebb egy nagyon jó életszínvonalon élsz, miközben nagyon rossz az életminőséged. Ez egyenes út a kiégéshez és a megkeseredéshez.

Én 12 éve éltem meg először azt, hogy ezt lehet másképp is csinálni.

Jártam akkoriban egy irodában, ahol az emberek mosolyogtak és szerették amit csináltak. Egészen szürreális erőtér volt.

Engem akkor egy nagyon jó csapat vett körül. Gyakorlatilag a barátaim voltak és nagyon jó szakemberek. Mégis mindenki szenvedett mert nem volt egy normális munkahelyünk.

Ekkor elhatároztam, hogy csinálok egy rendeset.

A csapat jó volt, de a változás nem ment elsőre. Végigéltük a válságot. Sokszor kilátástalan volt de nem törtünk meg. Apró lépésekkel mentünk előre azért, hogy mára részesei tudjunk lenni annak a technológiai forradalomnak, amivel a világ élvonalába kerültünk és amivel átformáljuk a körülöttünk lévő világunkat. Ezt akkor még nem tudtuk, csak éreztük, hogy nagy erő van bennünk.

Nagyon izgalmas napokat élünk, mégis a legnagyobb értéknek azt érzem, hogy létrehoztunk egy olyan mikrokörnyezetet, ahová élmény bemenni minden nap. Az, hogy egy olyan közösség vesz körül, akivel élmény dolgozni, többet ér, mint bármilyen fizetés egy multicégnél.

Szóval ha egy tanácsot megfogadtok tőlem…

…akkor azt csináljátok, amit szerettek.

Ha nem érzitek jól magatokat a bőrötökben, merjetek kilépni a komfortzónátokból.
Mi a legrosszabb ami történhet?

Az élet rövid ahhoz, hogy örömtelenül és céltalanul sodródjunk benne.