Múlt héten kutyabarát iroda lettünk és ezután olyan történt velünk, amire az életben nem gondoltunk volna… Néhány nappal később ugyanis meglátogatott minket Spot, a Boston Dynamics autonóm robotkutyája és egy Leica Geosystems BLK ARC lézerszkennerrel feltérképezte az irodánkat.

A két technológia kombinálásával teljesen önállóan vagyunk képesek felmérni olyan területeket, amelyek veszélyesek, vagy ahová biztonsági vagy egyéb okokból nem szeretnénk embert küldeni.

Spot a mindennapi rutinfeladatokat teljesen autonóm módon tudja elvégezni. Képes lépcsőn, sziklán, sárban vagy bármilyen akadályon felmászni. Az akkumulátor élettartama 1,5 óra, és amikor végzett, visszatér a dokkolóállomásra, hogy feltöltse az akkumulátorokat, és elküldje a pontfelhőket további feldolgozásra.

Elképesztő, hogy 5 évvel ezelőtt, ha barnamezős fejlesztést kellett terveznünk, papírral és disztométerrel mértünk mindent, két évvel ezelőtt ezt felváltotta a lidar és a lézerszkennelési technológia, most pedig a robot bővítette ki.

Ha valaki néhány évvel ezelőtt ilyen megoldást mondott volna nekünk, csak mosolyogtunk volna rajta. Most megdöbbentünk, mert még soha nem láttunk olyan eszközt, amelyik kiszáll a kocsiból, majd a saját lábán álló “kollégájával” liftben feljön az irodánkba az ötödik emeletre.

Ezt a jelenséget élőben látni bevallottan elég furcsa érzés – még a fiatal kollégáknak is -, de itt van közöttünk, és a következő generáció számára valószínűleg a mindennapok részévé válik.