Bevallom, kétkedve nézegetem a Metaverse terjeszkedését és bár elképzelésem sincs arról, valójában mit érzékelhet élőben a zsűri, de hogy nagyon látványos, ahogy a mozifilmek avatar technológiája elrepít bennünket a rajzfilmek birodalmába, az biztos.

Lehet, hogy a jövő generációjának építészei már a Metaverse épületeit fogják tervezni párhuzamos dimenziók százaiban, persze a Metaverse mérnöki kamarájának díjszabása mellett? Vagy lesznek világ- és avatar-tervező sztárdizájnerek, akik együtt fognak működni a special effect szakmérnökökkel az épületek és karakterek animációin?

Talán ennek az elterjedése még messze van, de azt könnyen el tudom képzelni, hogy a potenciális építészeket, látványtervezőket – akik közül a jobbak már most is “virtuális storytellereknek” mondják magukat – felszívja a virtuális világ rohamosan növekvő kreativitásigénye.

De mi is ennek az egésznek a lényege?

Munkát és jó életkörülményeket kell biztosítanunk annak az ötmilliárd embertársunknak, aki az elmúlt 50 évben született, megháromszorozva ezzel a Föld lakosságát.

Ezt a valóságban csak az igények alacsonyan tartásával tudjuk megtenni, de a Föld virtuális másolatában, a Metaverse-ben mindenki csodálatos helyen élhet, gazdag lehet és a határ a csillagos ég.

Hogy ez az egész megmarad-e a szórakoztatás szintjén, vagy sokaknak az élete részévé válik, hogy közben ki fogja a valós világot építeni sokszor fárasztó munkával és hogy ez a talmi csillogás, hogy alakítja az értékeket és az emberi kapcsolatokat, az egy fogós kérdés.