Az első diplomám leadási határideje volt, mikor a teljes flow-ban arra lettem figyelmes, hogy valami megváltozott.

Aztán rájöttem, hogy hajnal van és felkelt a nap. Azóta ez jó párszor megismétlődött és meg is szerettem.

Az érzést, amikor elveszel a terek formálásában, egy épület aprólékos megtervezésében és csak reggel veszed észre, hogy végigdolgoztad az egész éjszakát.

Van valami végtelenül megnyugtató “megérkezés” hangulat ezekben a reggelekben. Kicsit olyan, mint egy mély meditáció, ahol órák óta nem zavart meg semmi és a végén kristálytisztán látsz minden összefüggést.

Elégedett vagy, mert látod a munkád eredményét. Valami hasonlót érezhet egy sebész, mikor a betege felébred a 10 órás műtét után, vagy egy maratoni futó, amikor átszakítja a célvonalat.

A munkatársaktól persze nem várjuk el ezt, de szerintem ez az egyik dolog, ami a mérnököket hihetetlen erőfeszítésekre teszi képessé.

Talán ez a hivatásunk mozgatórugója, ami miatt érdemes építésznek lenni.